Tanmenet az Isten szeret engem! című, 5-7 éves gyermekek hitre neveléséhez készült munkafüzet+melléklethez

Az alábbi tanmenet az Isten szeret engem! Munkafüzet 5 – 7 éves gyerekek hitre neveléséhez című munkafüzet+ melléklethez készült. A Munkafüzethez és mellékletéhez Tanári kézikönyv és a mintegy száz színes képet tartalmazó Szemléltető csomag tartozik.

A tanmenet témakörökre osztva mutatja be az év anyagát. Minden témakörön belül megtalálható az adott témakör fő kateketikai célkitűzése, azok a nevelési célok, fejlesztendő kompetenciák, amik a tárgyalt anyagrészhez kapcsolódnak. Ezeket követi táblázatba szedve az egyes leckék felsorolása. A táblázat az óra címét, tartalmát, fókuszát, a tanulói tevékenységeket, szükséges eszközöket és esetenként az órához szükséges megjegyzést tartalmazza.
Tanmenet letöltése

  1. Áttekintő táblázat

Órakeret:36

Bevezető órák 1 óra
Teremtés témakör 5 óra
Szentek, Mindenszentek, Halottak Napja 4 óra
Karácsonyi ünnepkör 6 óra
Jézus az emberek között 6 óra
Húsvéti ünnepkör 7 óra
Életünk az Egyházban 3 óra
Összefoglalás 4 óra
  1. Témakörök
  2. Teremtés

Kateketikai célok

Fedezze fel a gyermek, hogy élete Isten ajándéka. Isten szerető gondoskodása veszi őt körül családján, környezetének tagjain és a teremtett világon keresztül. Örömmel fedezze fel a teremtett világ csodáit, saját képességeit, adományait, amikkel Isten bőkezűen megajándékozta.

Nevelési célok, fejlesztendő kompetenciák

  • Az Isten iránti hála és bizalom felkeltése, megerősítése a gondoskodás megtapasztalásáért az embereken és a teremtett világon keresztül.
  • Isten iránti csodálat és bizalom erősítése a teremtett világ célszerűségéért, szépségéért, jóságáért.
  • A tisztelet és szeretet erősítése azon személyek felé, akik a gyermeket szeretetükkel és gondoskodásukkal veszik körül.
  • A gyermek helyes énképének alakítása.

o értékesség tudatának erősítése azáltal, hogy önmagát

  • mint Isten képmását ismeri meg,
  • akinek boldogságáért Isten ezt a világot teremtette
  • s aki képes ezt a szeretetet viszonozni is
  • akinek képességei, tehetségei ajándékká válnak mások számára

o felelősségérzetének erősítése, azáltal, hogy tudatosítjuk

  • képességei használatában, döntéseiben felelősséggel bír: képességei arra szolgálnak, hogy idővel minél önállóbban döntsön a jó mellett
  • Isten részt adott neki is a világ iránti felelősségből à környezettudatos életmódra nevelés
  • Társai felé az elfogadás, tisztelet erősítése mint olyanok felé, akik Istennek hasonlóképp kedves gyermekei.
  • Az öröm erősítése Isten szeretetének, önmaga értékének, az őt körülvevő személyek gondoskodásának egyre jobb megértésén keresztül.
  • A fentieknek megfelelő életvitelre való nevelés: a szeretet, bizalom, öröm és tisztelet kifejezése Isten, szülei, társai és környezete iránt, életkorának megfelelő formában.

Témák, tartalmak

  • Minden létező forrása, teremtő atyja Isten
  • Minden jó Istentől származik
  • Isten mindent szeretetből teremtett, azért, hogy éljen
  • Isten boldogságra teremtett bennünket, mert szeret minket
  • Isten gondoskodik rólunk
  • Isten nekünk, embereknek adta a világot – ez ajándék és felelősség is egyben
  • Képességeinket arra kaptuk, hogy jót tegyünk velük
  • Isten munkatársainak hív minket I. –Az emberi munka értéke
  • Isten munkatársainak hív minket II. – Éljünk szeretetben!
  • Mivel minden ember Isten teremtménye, testvérei vagyunk egymásnak – nemzettől, kultúrától, különféle adottságainktól függetlenül
  Lecke címe Tartalom, célok Fókusz Tanulói tevékenységek Eszközök Megjegyzés
1. A MENNYEI ATYA CSALÁDJÁ-HOZ TARTOZUNK (1. lecke) Ismerkedés egymással, a tantárggyal, Isten nagy családja fogalmának bevezetése – Kapcsolat-építés, tájékozódás: rátekintés az évre, munka-eszközök megismerése,keretek, szabályok lefektetése

– Isten mint Atya

Beszélgetés, énektanulás, rajz, játék Munkafüzet (minden órán), ceruza, bábok (minden órán) A csoport hitbeli szintjének összetétele szerint az órához javasolt Illusztrált magyarázat és imádság megfelelően módosítható
2. ISTEN CSALÁDOT ADOTT NEKÜNK. SZÜLEINK GONDOSKOD-NAK RÓLUNK (2. lecke) Isten gondoskodó szeretetének tudatosítása, amely szüleink szeretetén keresztül ér el hozzánk – hála

– életünk a családban: szeretetben, felelősséggel egymásért

Beszélgetés, egyéni feladatmegoldás, énektanulás, imádság Szemléltető anyag képei, munkafüzet Isten eredeti tervét mutatjuk be a családról és erősítjük azokat az elemeket, amelyek ezekből a gyermekek családjaiban megjelennek
3. A MENNYEI ATYA GONDOS-KODIK RÓLUNK. – A TEREMTETT VILÁG (3. lecke) Isten gondoskodó szeretetének tudatosítása, amely a teremtett világon keresztül ér el hozzánk Felkeltetni a teremtett világ szépsége és célszerűsége iránti csodálatot, a hála és dicséret lelkületét mindezekért Isten iránt Beszélgetés, táblai munka: csoportosítás, táblai rajz, énektanulás, imádság Képek, /diák  
4. A TEREMTŐ ISTEN MUNKA- TÁRSAINAK HÍV MINKET (4. lecke) Isten alkotóképes-séggel ajándékozott meg minket Az emberi munka méltósága és értéke Beszélgetés, dramatizálás, egyéni feladatmegoldás,kézműveskedés, ének, imádság Munkafüzet, só-liszt gyurma,

az ismétléshez az előző óra képei

 
5. ISTEN RÁNK BÍZTA A VILÁGOT (5. lecke) A teremtett világ isten ajándéka, amelyre vigyáznunk kell A világ javainak felelős használata Beszélgetés, dramatizálás, rajz, ének, imádság Szemléltető anyag képei, dramatizálás eszközei

B változat: papírszívek

 
6. SOKFÉLÉK VAGYUNK (7. lecke) Minden ember egyedi és megismé-telhetetlen Önelfogadás, adottságaink, tehetségeink pozitív értékelése, Isten szeretetének feltétel nélkülisége Beszélgetés, vizuális felismerés, ének, imádság Szemléltető anyag képei, kis tükrök  
  1. Szentjeink, Mindenszentek, Halottak napja

Kateketikai célok

Ismerje meg a gyermek Istennek az emberre vonatkozó teljes tervét, mely túlnyúlik e földi lét keretein: Isten az embert el nem múló, örök boldogságában kívánja részesíteni. Ezt a boldogságot a szeretet bontakoztatja ki bennünk. Kapjon a gyermek inspirációt a szeretetben való élet megvalósítására szentjeink példáján keresztül, akik imádságukkal is segítenek minket. Imádkozzon a gyermek bizalommal elhunyt szeretteiért, tudva, hogy Isten szeretete vár minden embert.

Nevelési célok, fejlesztendő kompetenciák

  • A földi élet eseményeinek az örök élet távlatában való értelmezésére nevelés
  • A szeretet mindennapos, apró cselekedetei értékének tudatosítása és gyakorlásuk segítése
  • Pozitív példaképek állítása és példájuk alkalmazása saját életükre vonatkoztatva
  • Tisztelet az elhunyt rokonok, családtagok, ősök felé

Témák, tartalmak

  • Isten örök életre hív minket.
  • Az örök élet szeretetben való élet Istennel és egymással.
  • A szentek példaképeink és közbenjáróink.
  • Szentjeink életének bemutatása, amely isten-és emberszeretetükre helyezi a hangsúlyt, kiemelve azt, hogy mi hogyan tehetünk hasonlóképp saját körülményeink között.
  • Mindenszentek ünnepe, Halottak napja értelmének megismertetése.
  • Elhunyt szeretteinkért való imádság, hogy ők is a szentek között lehessenek a mennyben.
    Tartalom, célok Fókusz Tanulói tevékenységek Eszközök Megjegyzés
7. ISTEN ÖRÖK ÉLETET ADOTT NEKÜNK (9. lecke) Minden-szentek ünnepe és Halottak Napja előkészítése – Isten örök terve az ember boldogsága – Az örök élet a földi élet beteljesedése

– Szentek közössége

– Imádság az elhunytakért

Beszélgetés, mozgással kísért ének, rajz, imádság Száraz falevelek, fehér terítő, kis csokor virág, feszület, mécsesek Előre ismernünk kell a gyerekek védőszentjeit
8. SZENT MÁRTON ÜNNEPE (10. lecke) Szt. Márton élete – a felebaráti szeretet példája Segíts a környezetedben, akkor is, ha esetleg áldozattal jár! Beszélgetés, képek sorba rendezése, mozgással kísért ének, dramatizálás, imádság Szemléltető anyag képei, a dramatizáláshoz: játék-kard, nagyobb kendő  
9. ÁRPÁD – HÁZI SZENT ERZSÉBET, A SZOLGÁLÓ KIRÁLYLÁNY (11. lecke) Szent Erzsébet élete az Isten-és emberek iránti szeretet példája Osszuk meg, amink van, lelki és anyagi kincseinket is! Dramatizálás, beszélgetés, rajzos egyéni feladat, énektanulás, imádság Szemléltető anyag képei, jelmezek a dramatizáláshoz  
10. ÖSSZEFOG-LALÁS A Teremtés és az ember végső célja témakörök összefog-lalása, egységben látása Isten terve az emberrel: annak örök boldogsága Javaslat: játékos vetélkedő, feladatlapok, imádság Az előző órák képei, eszközei, újonnan összeállított feladatlapok  
  1. Karácsonyi ünnepkör

Kateketikai célok

Örömmel fogadja a gyermek a Názáreti Jézust mint Isten Fiát, akinek életén keresztül Isten egészen közel jött hozzánk. Segítse őt az adventi időszak, hogy testben-lélekben ráhangolódjon az ünnepre. Jézus hétköznapi életén keresztül fedezze fel, hogy az ő mindennapjaiban is jelen van Isten. Jézus gyermekkori engedelmességének példája erősítse az ő szülei iránti szerető engedelmességét.

Nevelési célok, fejlesztendő kompetenciák

  • Mária engedelmességén keresztül az Isten iránti engedelmesség erősítése.
  • Az ünnepre való tevékeny, tudatos készületre nevelés.
  • Karácsony ünnepe igazi jelentésének mélyítése, tudatosítása a gyermekben – ezzel a méltó ünneplés megsegítése.
  • Az öröm, a tisztelet és szeretet ébresztése a betlehemi Kisded iránt.
  • A családi élet mindennapi feladataiban való részvételre való nevelés.
  • A fogyasztói szemlélettel szemben az egyszerű életvitelre való nevelés.

Témák, tartalmak

  • A Mennyei Atya elküldte hozzánk Fiát, Jézust, hogy még jobban megismerjük Őt.
  • Jézus édesanyja Mária, aki engedelmesen és szeretettel fogadta Isten kérését. Mi is szeretettel készülünk karácsony ünnepére, akárcsak ő.
  • Jézust minden emberért jött, nem csak saját népéhez
  • Jézus valóságos ember – úgy nőtt fel Názáretben, mint a többi kisgyerek
  • egyszerű körülmények között élt
  • Józseftől és Máriától tanult imádkozni
  • részt vett a család mindennapi tevékenységeiben
  • engedelmeskedett a szüleinek
  Lecke címe Tartalom célok Fókusz Tanulói tevékenységek Eszközök Megjegyzés
11. ADVENT – AZ ANGYALI ÜDVÖZLET (12. lecke) Az ószövetségi nép, majd Mária várakozásá-nak, felidézése Tevékeny előkészület Jézus születésének ünnepére Beszélgetés, rajzos feladat, énektanulás, dramatizálás, imádság Adventi koszorú, szemléltető anyag képei, esetleg diaképek, melléklet: adventi naptár  
12. SZENT MIKLÓS (13. lecke) Szent Miklós és a cipész-mester története Legyünk becsületesek! Beszélgetés, kézműves: puttonykészítés, rajz, énektanulás, imádság Adventi koszorú, szemléltető anyag képei, szaloncukor  
13. „A KIS JÉZUS MEGSZÜLE-TETT, ÖRVEND-JÜNK!” (14. lecke). Jézus születése, a pásztorok köszöntése A pásztorok engedelmessé-ge Dramatizálás, énektanulás, rajz, imádság Adventi koszorú, szemléltető anyag képei, esetleg diaképek, a dramatizálás kellékei  
14. KARÁ-CSONY – ÜNNEPI ÓRA (15. lecke) A karácsony igazi értelme Jézus születésé-nek megünnep-lése Az otthoni ünneplés megsegítése, az ünnep tartalmának elmélyítése Kézműves: gyufabetlehem, játék, ének, imádság Adventi koszorú, biztonságo-san körbeadható mécses, kézműves: melléklet, üres gyufásdobo-zok  
15. A NAPKELETI BÖLCSEK HÓDOLATA (16. lecke) A napkeleti bölcsek hódolata Jézus minden emberhez jött Mozgással kísért ének, egyéni feladat, beszélgetés, imádság Szemléltető anyag képei  
16. ISTEN AJÁNDÉKA: A VÍZ (17. lecke) A víz és a szenteltvíz jelentősége az életünkben Használjuk a szenteltvizet az Egyház szándéka szerint Beszélgetés, rajzos feladat, énektanulás, imádság Szenteltvíz, kis tálka, vízcsepp alakú karton vagy dekorgumi, a szemléltető anyag képei  
17. A NÁZÁRETI ÉVEK (18. lecke) Jézus gyermek-kora Jézus engedelmes-sége és egyszerűsége Beszélgetés, rajzos feladat, játék, képek szétválogatása a táblánál Képek gyerekekről, családokról, a Szentföldről, a szemléltető anyag képei, a játékhoz: tarsoly, fonal, kavicsok  
18. ÖSSZE-FOGLALÁS: A MEGTES-TESÜLÉS Egységben látni a karácsonyi ünnepkör tartalmát, jelentőségét Isten Fia emberré lett Egyéni – és csoportmunka, ének, imádság    
  1. Jézus az emberek között

Kateketikai célok

Ismerje fel a gyermek, hogy az Úr Jézus tevékenyen jelen van az ő életében is, hasonlóképen, mint ahogy a tanítványokéban jelen volt. Kapjon bátorítást és inspirációt arra, hogy válaszoljon Jézus feléje is elhangzó hívására, mint az egykori tanítványok.

Nevelési célok, fejlesztendő kompetenciák

  • A bizalomteli kapcsolat erősítése Jézussal: Jézus hatalmas és jó.
  • Imádságra nevelés: Jézussal és Mennyei Atyjával kapcsolatban lehetünk az imádságon keresztül
  • Jézus tanításának megfelelően a felebaráti szeretet erényének gyakorlása

Témák, tartalmak

  • Jézus Isten Fia – az Ő Atyja a mennyei Atya
  • Jézus a Mennyei Atya szeretetéről tanított.
  • Jézus jóságával meg is mutatta, hogy mennyire szeret minket Isten.
  • Jézus mindenki felé szeretettel fordult: szerette a betegeket, bajba jutottakat, idegeneket, …
  • A Mennyei Atya szereti azokat is, akik rosszat tettek – minket is mindig szeret. (A tékozló fiú története)
  • Jézus tanítványokat választott – minket is meghívott, hogy tanítványai legyünk.
  • Jézus szeretete és segítsége megmutatkozik a bajban
  • A keresztségünk révén Isten gyermekei leszünk, és meghívást kaptunk a tanítványságra.
  • Jézus imádkozni tanít minket
  • Az imádság I. – Isten szeretetére válaszolhatunk
  • Az imádság II. – Istennek hálát adhatunk, kérhetjük segítségét, dicsérhetjük őt, bocsánatot kérhetünk, elmondhatunk neki mindent
  Lecke címe Tartalom célok Fókusz Tanulói tevékenységek Eszközök Megjegyzés
20. AZ ÚR JÉZUS ÖRÖMHÍRT HOZOTT (19. lecke) Jézus az Atya szeretetéről tanít – A tékozló fiú története Isten feltétel nélkül szeret minket Beszélgetés, énektanulás, egyéni rajzos feladat, imádság Szemléltető anyag képei, mécses az imádsághoz  
21. AZ ÚR JÉZUS TANÍTVÁNYO-KAT VÁLASZT (20. lecke) Az apostolok meghívása – a meghívás felénk is elhangzik! Meghívás –válaszadás, a keresztség jelentősége Beszélgetés, játék, énektanulás, rajzos feladat, énektanulás, imádság „Meghívó”, szemléltető anyag képei, babzsák  
22. AZ ÚR JÉZUS LECSENDESÍTI A VIHART (21. lecke) A vihar lecsendesítése- bizalommal fordulhatunk Jézushoz a bajban Bizalomteljes segítségkérés, Jézus hatalma és segítőkészsége Beszélgetés, dramatizálás, rajzos feladat, énektanulás, imádság Kék/szürke műanyag-zsák csíkjai, szemléltető anyag képei  
23. AZ ÚR JÉZUS A SZAMARIAI ASSZONNYAL BESZÉLGET – AZ IMÁDSÁG (22. lecke) Az imádság mint szomjúságunk csillapítása Isten készsége az ember szükségleteinek betöltésére Beszélgetés, imádság tanulása, rajzos feladat, énektanulás, imádság: kép-meditáció Vízcsepp alakú karton/ dekorgumi, szemléltető anyag képei, képek patakról, folyóról, tengerről, esetleg hanganyag patakcsobo-gásról  
24. AZ ÚR JÉZUS MEGVÍGASZ-TALJA A SÍRÓKAT (23. lecke) A naimi ifjú története – Jézus együtt-érzése Együttérzés, vigasztalás a nehéz helyzetben Beszélgetés, énektanulás, rajzos feladat imádság Szemléltető anyag képei  
  1. Húsvéti ünnepkör

Kateketikai célok

Segítsük a gyermeket, hogy Jézus szenvedésén, halálán és feltámadásán keresztül megértse, nem a gonoszságé és a halálé az életben az utolsó szó. Isten szeretete legyőzte a halált. Éljen Jézus győzelmes szeretetének erejével és örömével a mindennapokban.

Nevelési célok, fejlesztendő kompetenciák

  • Az áldozathozatal értékének bemutatása és életkornak megfelelő módon való gyakorlása: akit szeretünk, azért képesek vagyunk áldozatot hozni.
  • Felelősségvállalás, elköteleződés: Isten országa személyes döntéseinken keresztül növekszik közöttünk.
  • A hála és szeretet érzékének fejlesztése az iránt, aki áldozatot hoz értünk
  • A szentmisén való értő részvételre nevelés

Témák, tartalmak

  • Nem mindenki szerette Jézust. Voltak, akik irigykedtek rá és az életére törtek. Isten szeretetének ellene lehet mondani.
  • Jézus a gonoszságra szeretettel válaszolt: szeretetből adta életét értünk.
  • Jézus jósága legyőzte a halált és minden gonoszságot. Ezt jelenti az, hogy feltámadt.
  • Jézus feltámadásának első tanúi az asszonyok, akik Jézus sírjánál jártak. Ők és az apostolok is találkoztak a feltámadt Úrral.
  • Feltámadása óta Jézus mindannyiunkhoz közel van, láthatatlanul, de valóságosan.
  • Ahhoz, hogy Jézusban higgyünk, nem a szemünk látására, hanem a szívünk nyitottságára van szükségünk.
  • Jézus elküldte nekünk a Szentlelket, aki a szívünk mélyén segít minket, hogy Jézusnak tetsző életet éljünk.
  Lecke címe Tartalom célok Fókusz Tanulói tevékenységek Eszközök Megjegyzés
25. NAGYBÖJT KEZDŐDIK – A HAMU (24. lecke) A nagyböjti idő értelme Az örök kincsek értékeseb-bek a földi kincseknél Beszélgetés, rajzos feladat, énektanulás, imádság, terepasztal készítés Szemléltető anyag képei, hamu, a terepasztal-hoz: kavicsok, kis képek, kereszt  
26. A JERUZSÁLE-MI BEVONULÁS: ISTEN ORSZÁGA KÖZTETEK VAN (25. lecke) Jézus bevonul Jeruzsá-lembe, Jézus uralmának sajátossá- gai Nyissuk meg a szívünket Jézus uralma előtt Beszélgetés, dramatizálás, rajzos feladat, énektanulás, imádság Kulcs, spárga, textildara-bok vagy papírszala-gok, barka/ lombos ágak, szemléltető anyag képei  
27. AZ UTOLSÓ VACSORA (26. lecke) Az utolsó vacsora eseményei A szentmisén való értő részvétel, Jézus titokzatos jelenléte köztünk Beszélgetés, énektanulás, dramatizálás, imádság, templomláto-gatás Terítő, lepény/cipó, szőlőlé, poharak, papírtányérok, szalvéta, gyertya, nyakba akasztható karton az apostolok neveivel (Júdásé nem szerepel), szemléltető anyag képei  
28. A KERESZT TITKA: A ROSSZAT CSAK JÓVAL LEHET LEGYŐZNI. (27. lecke) Jézus szeretetből adta értünk az életét Jézus szeretete erősebb minden rossznál Beszélgetés, rajzos feladat, imádság Szemléltető anyag képei, virágok/ papír szívek a gyerekek számának megfelelően  
29. FELTÁMADT!

JÉZUS ÉS TAMÁS

(28 – 29. lecke)

Asszonyok a sírnál, Jézus megjelenik a tanítvá-nyoknak Jézus feltámadt és mindörökké velünk marad.

„Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek!”

Beszélgetés, Kézműves: a 8. sz. Szemléltető anyag képeiből, imádság tanulása, énektanulás, rajzos feladat Szemléltető anyag képei, melléklet a kézműves-séghez, ragasztó, olló, húsvéti gyertya, esetleg zeneszerszá-mok az énekléshez  
30. MENNYBE-MENETEL (30. lecke) Jézus mennybe-menetele A menny-ország a mi örök otthonunk Beszélgetés, körjáték, rajzos feladat, énektanulás, ima Szemléltető anyag képei, húsvéti gyertya  
31. PÜNKÖSD (31. lecke) Pünkösdi események A Szentlélek átalakító ereje Beszélgetés, énektanulás, rajzos feladat, ima Szemlélte-téshez: cipó, agyagedény/bögre,  vasból készült tárgy, szemléltető anyag képei, húsvéti gyertya  
32. ÖSSZEFOG-LALÁS:

JÉZUS MŰVE – A MEGVÁLTÁS MISZTÉRIUMA

Jézus nyilvános működése és a húsvéti ünnepkör összefog-lalása Jézus szabadító, szeretetből fakadó tettei és ennek végső megnyilvá-nulása Egyéni- és csoportmunka    
               
  1. Életünk az Egyházban

Kateketikai célok

Segítsük a gyermeket abban, hogy az Egyház életébe való bekapcsolódás által táplálja hitét, és életét ennek megfelelően alakítsa.

Nevelési célok, fejlesztendő kompetenciák

  • Közösségi érzék
  • Elfogadás
  • Megbocsátás
  • Tanúságtételre nevelés
  • Imádság gyakorlása

Témák, tartalmak

  • Jézus közösségbe gyűjt minket –ez az Egyház közössége, ahol ő köztünk van.
  • Az Egyházban Mária különleges módon is példaképünk és közbenjárónk.
  • Isten népe együtt imádkozik és megünnepli Jézus halálát és feltámadását – ez a szentmise.
  • Isten családja Jézus szeretetéből él, és másoknak is továbbadja ezt a szeretetet.
  Lecke címe Tartalom célok Fókusz Tanulói tevékenységek Eszközök Megjegyzés
33. ISTEN ÚJ NÉPE: „TI VAGYTOK A FÖLD SÓJA”,

MÁRIA, A MI PÉLDAKÉ-PÜNK ÉS SEGÍTŐNK

(32 –33. lecke)

Az Egyház létrejötte, Mária az Egyház kiemelkedő tagja, példa-képünk a szeretetben Küldetésünk a világban, Mária példakép a hitben, erényekben és közbenjárónk Beszélgetés, találós kérdések, rajzos feladat, ének, rajzos feladat, imádság,

Kézműves: virág készítése

Só, pohár, víz, szemléltető anyag képei, kézműves: melléklet, olló, ragasztó  
34. A TEMPLOM, SZENTMISÉ-RE MEGYÜNK (35–36. lecke) Közös ünneplés a szentmisén Jézus velünk van az eucharisztikus ünneplésben Beszélgetés, ének, ima, rajzos feladat, gesztusok gyakorlása Képek: templomok, különböző épületek, Illusztráció az énekhez, szemléltető anyag képei  
35. ÉV VÉGI ÖSSZEFOG-LALÁS Vissza-tekintés az egész éves anyagra Jézus személye, aki az Atyáról tanít és közösségbe gyűjt minket Egyéni és csoportmunka, beszélgetés, ének, imádság Képek, az ismétléshez: egyéni –és csoportmun-ka eszközei  
36. VELETEK VAGYOK MINDEN NAP” (37. lecke) Kitekintés a nyárra Jézus velünk van a nyári szünetben is Beszélgetés, játék, ének, imádság, rajzos feladat Kis képek és virágok a gyerekek létszáma szerint, C változat: az év során használt képek, „oklevelek” Ha az év végi összefog-lalást ezen az órán szeretnénk megtenni, akkor az Egyházról és a Máriáról szóló órákat külön vehetjük.