Egyedül a szeretet: Metszetek Hans Urs von Balthasar teológiájából – Puskás Attila (Szent István Társulat) (9789636121839)

5.600 Ft
Kedvezmény
Leírás

Tizenhárom évvel ezelőtt jelent meg a Hans Urs von Balthasar teológiai látásmódjába némi bepillantást nyújtó, szeretetteológiájából metszeteket közlő kismonográfiám (Megismertük és hittük a szeretetet). A most kiadásra kerülő kötet szerves folytatása és kiegészítése e korábbi munkámnak, számos új szempontot kínál a svájci teológus életművének megismeréséhez.

 

Első monográfiámat kiegészítettem az elmúlt időszakban keletkezett tanulmányokkal, amelyek folyóiratokban, konferenciakötetekben, ünnepi kiadványokban jelentek meg, és esetenként némi átdolgozás után bekerültek a jelenlegi bővített kiadásba. A könyv címe felidézi Balthasarnak az Egyedül a szeretet hiteles címmel publikált, egész teológiai szemléletmódját és programját magába sűrítő tanulmányának alapgondolatát.

Bízom benne, hogy a Ferenc pápa által meghirdetett és a remény megerősítésére hívó szentévben megjelenő új monográfiám kedvet ébreszt és hasznos szempontokat nyújt Balthasar műveinek olvasásához, s hozzájárul az isteni szeretet táplálta remény megújításához.

Puskás Attila