A király húszéves leánya és a három ifjú

(Kriza János: Az álomlátó fiú, Móra Ferenc Ifjúsági Kiadó, Budapest 2011)

Egyszer volt egy királynak egy szép leánya, s mikor az a leánya elérte volna immár a huszadik esztendőt, azt mondja az apjának:

− Hallja, édesapám, már én is csak fogok valamihez, mert eljött az ideje annak, hogy férjhez menjek.

Azt mondja erre a király:

− Hát te, leányom, mihez akarsz fogni, férjhez menéshez? Hiszen ha egy olyan férfi meg akarna házasodni, aki találna hozzád, az megkeres téged, nem illik, hogy a leány maga járjon efféle dologban.

− Nem úgy van az, apám − azt mondja a leány −, hanem én levelet bocsátok széjjel mindenfele az országba, hogy jöjjenek szerencsepróbáló ifjak, s aki a próbát kiállja, annak a felesége leszek.

Megíródik a levél, s elküldik széjjel az országba. A levél pedig azt tartalmazta, hogy aki valami olyan portékát tud vinni a király udvarába, amelynek hasonmását nem tudja mutatni a király leánya, az fogja őt elnyerni feleségül.

Bejárja a levél az egész országot, igen kapnak rajta, kivált az előkelő ifjak. Volt abban az országban három ifjú legény, s azok közül egynek olyan keszkenője volt, hogy ha megrázta, akármit gondolt, mindjárt meglett. A másiknak egy olyan korbácsa volt, hogy ha valahova menni akart, csak egyet sújtott vele, s mindjárt ott lett, ahol akart. A harmadiknak pedig egy olyan messzelátója volt, amelyen meglátta még az embernek a szívét, lépét s a tüdejét is. Mikor ezek elolvasták a királykisasszony levelét, mind a hárman útnak indultak. A király kapujában mind a hárman összetalálkoztak, s elkérdezték egymástól utazásuk célját. Megegyeztek egymással, hogy ne egyszerre menjenek az udvarba, hanem külön-külön.

Bemegy legelőször az, akinek a csodatevő keszkenője van. Meghajtja magát, köszön, s jelenti, hogy ő miféle járásbeli volna.

Azt mondja neki a királyleány:

− No hát miféle portékát hoztál, hadd lássam, tudnám-e én párját mutatni?

Az ifjú előmutatja a kendőt, s elmondja, hogy annak milyen tulajdonsága van. A király leánya nem tudott ahhoz hasonlót mutatni, mert nem volt olyan neki, s azt mondotta:

− Te ifjú, menj a szállásodra harmadnapig, s addig én gondolkodom − s azzal az ifjú el is megy, szállást keres magának.

Másodszor bemegy az az ifjú, akinek a messzelátója volt, de az is úgy járt, mint az első. A királykisasszony őt is elküldötte harmadnapig szállására.

Utoljára ment az, akinek a csodakorbácsa volt, de a király leánya nem tudta párját mutatni a korbácsnak sem. De a korbácsos legénynek azt mondotta:

− Hallod-e, én hallottam hírét egy különös tengeri szigetnek, hogy abban, amennyiféle gyümölcs a világon van, mind megterem. Szeretném meglátni azt a szigetet egyszer életemben. Ha tehát valóban olyan csodatevő ereje van a te korbácsodnak, hogy ahova éppen akarsz, oda tudsz menni vele, menjünk el ketten, hadd lássam meg én is azt a különös szigetet.

Azt mondja rá a legény a leánynak:

− Hát ha úgy akarsz, állj most ide mellém, s én egyszeribe odateszlek téged, ahova éppen neked tetszik.

Odaáll a leány az ifjú mellé, s a legény egyet cserdít a csodakorbáccsal, s azt mondja:

− Hipp-hopp, ott legyünk, ahol a királyleány akarja!

Abban a szempillantásban a különös szigetben voltak mind a ketten.

A király leánya nekifogott, megvizsgált mindent, összejárta a szigetnek minden szegletjét, minden nevezetest megnézett abban. Mikor aztán jól kijárta, kimulatta magát, azt mondta a legénynek:

− No, most már láttam, amit látni akartam, menjünk, siessünk haza innen, mert nem szabad sokáig távol lennem az apám házától.

Megint egymás mellé állottak, megérintették magukat a korbáccsal, s egyszeribe otthon termettek. Akkor a leány ezt a legényt is szállására utasította harmadnapig gondolkozásra, mint a másik kettőt.

A három legény mind csak várta, várta, ki-ki a maga szállásán, hogy mi fog velük történni, hová dől el a sorsuk. Eltelt a három nap is, s mégsem hallottak semmit sem arról, hogy mit akarnak velük. Egyszer azt gondolja magában az az ifjú, akinek a csodatevő kendője volt, hogy ő bizony csak elindul hazafele, mert látja, hogy csak komédiáznak vele, a három nap is eltelt, s a drága városban sokáig időzni bajos dolog pénz nélkül. Ahogy így elmélkedett, hát el is indult vissza azon az úton, amelyen eljött volt. Megy, mendegél egy nagy tágas mezőn keresztül, s minthogy a hosszas utazásban erősen megfáradt, leült nyugodni egy vadalmafa árnyékába. De mivelhogy meg is éhezett, elővette a keszkenőt, megrázta, s azt parancsolta, hogy azon a helyen, ahol ő ül, étel-ital elegendő legyen. Lett is egyszeribe annyi, hogy tíz ember is jóllakhatott volna vele. Nekifog a legény az evésnek, s mikor legderekasabban folytatná az ebédelést, odaérkezik a másik ifjú legény is, az, akinek a messzelátója volt. Köszönti őt, s a keszkenős legény azt mondja neki:

− Éppen jókor jöttél, ugyan jó helyre jöttél, barátom! Tudom én, hogy el vagy fáradva, s amellett ehetnél is, gyere, ülj le ide mellém, jó szívvel látlak, együnk-igyunk, aztán utazzunk tovább együtt.

Minthogy a távcsöves legénynek is az óra tizenkettőt ütött már a gyomrában, nem vonogatta magát, hanem letelepedett, s enni kezdett szorgosan. Ahogy az étel fölött beszélgetnek egyről is, másról is, de főként a király leányáról, hát egyszer csak látják, hogy a fejük fölött a levegőben megy a korbácsos legény, mint valami lidérc vagy sárkány, de hirtelen annak is szemébe akadt a két vendégeskedő a fa alatt. Leszállott hozzájuk, s őt is odaültették maguk mellé, hogy egyék velük. Evett ő is jó szívvel, nemigen várt sok kínálást. Most már ettek hárman.

Evés közben elmondták egymásnak, hogy hogy jártak, s hogy egyiknek sem volt szerencséje, kijátszották őket, mind a hármukat csúful.

Mikor az étellel végeztek, az, akinek a csodatevő kendője volt, azt mondja a másik kettőnek:

− Haj, barátaim, de szeretném én azt tudni, mégpedig bizonyosan, hogy az a királykisasszony éppen most, ebben az órában hol van, mit csinál, mivel foglalatoskodik.

Azt mondja arra az a legény, akinek a távolbalátója volt:

− Hát, barátom, azt te könnyen megtudhatod. Nézz bele ebbe az én távcsövembe, mindjárt meg fogod látni tisztán, hogy a királyleány hol van, hogy és mint vagyon.

Belenéz a keszkenős legény a távollátóba, hát látja, hogy a király leánya ágyban fekszik, s olyan beteg, hogy hal meg. Elmondja a másik kettőnek, hogy ő mit látott, aztán azt mondja:

− Látjátok, barátaim, ha én most odamehetnék igen hamar, a csodatevő kendőmmel tudnék én előteremteni olyan orvosságot, hogy attól mindjárt meggyógyulna a királykisasszony. Különben most mindjárt meghal az a gyönyörű szép leány!

Azt mondja arra a korbácsos legény:

− Hiszen az nem olyan nagy dolog, ha azt akarjátok, hogy minél hamarabb ott legyünk a leánynál, én egy perc alatt odateszlek titeket magammal együtt.

Mind a hárman egymás mellé állnak, a korbácsos megcsapja előbb magát, azután a másik kettőt, hát azon veszik észre magukat, hogy mind a hárman a királyi kastélyban vannak. Bemennek a beteg leányhoz, s ott a kendős legény csak megrázza a csodatevő keszkenőt, parancsol neki, s hát egyszerre mindjárt az asztalon teremnek a leghasznosabb orvosságok. Gondozásba veszik a beteg leányt, s egy óra alatt oda viszik ki a dolgot, hogy a leány egészen felgyógyul s felöltözik. Ezért meg is kapták a királytól az illő jutalmat.

Most már, hogy mind a három legény jelen volt, megkezdődött a tanácskozás, hogy a király leánya melyiké legyen a három közül. Nem tudtak megegyezni, úgyannyira, hogy per támadott közöttük. Ha ez a per olyan sok ideig fog folyni, mint a többi perek az elmúlt esztendőkben, a király leánya úgy megvénül, mint a legöregebb vénasszony a faluban, s akkor nem veszi el még a bolond Pimpók Gyuri se az Alszegen.

=================================================================

Függelék a Gyere velem Jézushoz! 2. osztályos hittan tanári Kézikönyv 2014-es kiadásához.