Leírás:
A köznapi szóhasználatban a Biblia egyetlen könyv; legalábbis ilyen értelemben szoktunk róla beszélni vagy hivatkozni rá. A valóságban azonban a Biblia nem a szó mai értelmében vett könyv, hanem neve eredeti jelentésének megfelelően: könyvek - vagyis különböző korokban keletkezett és különböző szerzőktől származó írások összessége.Az egyes könyvek összegyűjtése és válogatása az Ó- és Újszövetség egészét tekintve évszázadokon át tartó folyamat eredménye volt. Hosszabb időbe telt annak felismerése, hogy mely írások tanúsítják hitelesen Isten szavát, s azt is meg kellett határozni, milyen ismérvek alapján tartozhat egy-egy mű a Bibliához. Így tehát ezeket a könyveket azzal a meggyőződéssel gyűjtötték össze, hogy íróikat Isten inspirálta, s bennük saját magáról, az ember céljáról, életviteléről, a hit lényegéről akart valamit közölni az emberiséggel. A Biblia könyvei az egyetemes emberi kultúra legkiemelkedőbb alkotásai közé tartoznak, de valódi értéküket csak akkor ismerhetjük meg, ha figyelünk az embernek szóló vallási és erkölcsi üzenetükre is.Ebben a kulturális, erkölcsi és vallási eligazodásban segíti az olvasót Rózsa Huba, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professor emeritusa, a hazai katolikus bibliatudomány egyik vezető szakembere.