Leírás:
Ez a megtörtént eseményen alapuló történet egy önző és kegyetlen férfiról szól. Dannion Brinkley (Eric Roberts) egy villámcsapás következtében a klinikai halál állapotába kerül. Miközben az orvosok megállapítják, hogy meghalt, egy fénylő helyre jut, ahol átéli, hogy gonosz cselekedetei milyen súlyos hatással voltak másokra. Miután felébred benne a vágy, hogy megváltozzon, lehetőséget kap arra, hogy visszatérjen, és jóvátegye mindazt, amit elkövetett...Az alkotás alapját az Élet az élet után és A fényen túl című könyvekből ismert, halálközeli élményekről folytatott orvosi kutatások képezik. A statisztikák szerint sok millió olyan ember él a világon, aki valamilyen módon átment ezen az élményen, megtapasztalva, hogy a halál nem a vég, és az élet testünk nélkül is tovább folytatódik.A film egyik fontos szereplője az a Dr. Moody, aki a valóságban is a klinikai halál kutatásának egyik legismertebb alakja. Munkássága a halál utáni élet kutatásának tudományosan elismert fontos anyagát képezi. Olyan emberek életét tanulmányozta, akik áthaladtak az élet és a halál közti hídon, de visszatértek, hogy elmondják, mi vár reánk.